Megérkezett a Hellboy 3 első magyar előzetese, és nagyot ütött!

0
249
Hellboy 3 első magyar szinkronos előzetes
Hellboy 3 első magyar szinkronos előzetes.

Éveket vártunk arra, hogy elkészülhessen a Hellboy harmadik része. Ehelyett azonban a stúdió rebootolta a franchise-t és sokkal brutálisabb köntösbe öltöztette.

Guillermo del Toro Hellboy filmje egészen kiválóak voltak – persze a maga hibái megvoltak mindkét résznek, viszont a rajongók alapvetően szerették a végeredményt. Na, mondjuk nem annyira, hogy a mozikban kasszát robbantott volna a film, így aztán a harmadik rész elkészítése meglehetősen régóta lógott a levegőben. Del Toro néha jelezte, hogy nincs elfelejtve a dolog, de mégsem lett semmi az egészből.

Nem olyan régen pedig Mike Mignola, a képregény készítője jelezte, hogy Hellboy ismét rohamot indíthat a filmvásznon – csakhogy egy teljesen új koncepció mentén. Mignola már akkor leszögezte, hogy nem folytatása lesz az új film az eddigieknek, hanem egy reboot, amely ráadásul véresebb és szókimondóbb lesz. Nyilván a Deadpool sikerét is meglovagolva egy kicsit.

Jelenetfotó a Hellboy 3. részéből.
Jelenetfotó a Hellboy 3. részéből.

Végül aztán Neil Marshall rendezésében készülhetett el az új Hellboy film. David Harbour kapta a címszerepet, aki a Stranger Things seriffjeként hívhatta fel magára a figyelmünket az elmúlt időszakban. Mellette pedig Milla Jovovich, Ian McShane, Penelope Mitchell és Thomas Haden Church az, akiket a főbb szerepekre szerződtettek.

Az előzetes minden esetre nem tűnik rossznak. Bár tény, hogy lehetnek fenntartásaink a folytatást illetően. Tényleg nagyon úgy tűnik, hogy a példa a Deadpool volt – a vezényszavakat pedig a legyen vicces és legyen véres címszavak mentén adták ki. Sokan úgy gondolják, hogy talán egy kicsit erőltetettnek tűnik az egész, pláne Ron Perlman Hellboy-jához képest.

Az viszont mindenképpen üde színfolt lehet, hogy Milla Jovovich lesz a gonoszunk, egy megátalkodott varázsló, akivel tulajdonképpen Hellboynak le kell számolnia.

A magyar mozikba április 12-én rúgja rá az ajtót a megújult Hellboy film, hát akkor majd okosabbak leszünk.

Hellboy 3 első magyar szinkronos előzetes:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here