A Trónok harca készítői hozhatják el az új Star Wars trilógiát

0
183
A Trónok harca készítői hozhatják el az új Star Wars trilógiát
A Trónok harca készítői hozhatják el az új Star Wars trilógiát

A Solo film bukása óta a Disney meglehetősen szűkszavú a Star Wars filmes világot illetően. Azonban úgy tűnik, hogy a korábban tervezett új trilógiáról nem mondtak le!

Igazán nagyszabású és orbitális terveket szövögetett a Disney és a Lucasfilm a Star Wars univerzumot illetően. Egyrészt ugye egy új trilógiával toldották meg a már ismert sztorit, amelynek zárófejezete decemberben érkezik meg a mozikba és egyéb spin-off filmekkel is el akartak halmozni minket.

Ezek közül a Zsivány Egyes kifejezetten jól teljesített és csak növelte az amúgy sem gyenge lendületet a stúdió részéről. A következő, Han Solot középpontba helyező film azonban kicsit úgy tűnt, hogy el van átkozva. Már a készítés során is akadtak gondok, a szereplőkkel sem volt végül elégedett a stúdió és egy rakat újraforgatásra is szükség volt. A végeredmény pedig talán egy messzi-messzi galaxisban sem váltotta volna be a hozzáfűzött reményeket.

A Disney ezt követően úgy tudni, hogy átgondolta a koncepciót és habár ki nem mondták, hogy jó eséllyel a Boba Fett és az Obi-Wan Kenobi filmeket is parkolópályára tették, hiszen azokról azóta sem hallani semmit.

Leállás persze nincs, J. J. Abrams rendezésében elkészülhetett a kilencedik film, bár az eredeti tervekhez képest majd csak decemberben mutatják be. Emellett pedig a rajtengedélyt egy új trilógia is megkapta, aminek forgatókönyvén még tavaly kezdhetett el dolgozni David Benioff és D. B. Weiss, a Trónok harca showrunner párosa.

A TV Line információ szerint ráadásul nem csak a forgatókönyveket készíthetik ők, hanem az új trilógia első részének rendezését is ők kapták. A legfrissebb hír viszont szinte ennyi.

Egyelőre például nem tudni, hogy pontosan miről is szól majd a kaland. Elvileg a Skywalker saga végére pont kerül és egy teljesen új sztorit és még sosem látott karaktereket kapunk a folytatásban. Bár a verebek arról is csiripeltek már, hogy esetleg Rey és Kylo Ren sztorija folytatódhat.

A stúdió mindenesetre ezt még nem verte nagydobra. Abban viszont talán bízhatunk, hogy az áprilisi Star Wars Celebration után egy kicsit többet tudunk majd.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here