Thor és Thanos kapta a legtöbb játékidőt a Bosszúállók: Végtelen háborúban

0
552
Thanos a Bosszúállók: Végtelen háborúban
Thanos a Bosszúállók: Végtelen háborúban

Thor és Thanos az a két szereplő a Bosszúállók: Végtelen háborúban, akik a legtöbb játékidőt kapják. Erről a rendező Russo-testvérek beszéltek egy izgalmas nyilatkozatukban.

A Marvel Filmes Univerzuma elképesztő magasságokba ugrott az elmúlt 10 évben. A dolog pedig kétségtelenül több rétű. Gondolhatunk most arra, hogy a stúdió elképesztő összegeket zsebelt be a filmek kapcsán, másrészt viszont izgalmas és igazán innovatív filmeket kaptunk.

Az eddigi csúcspont talán az Amerika Kapitány: Polgárháború volt, hiszen a szintén Russo testvérek által rendezett alkotásban meglehetősen sok szuperhőst sikerült összegereblyézni. Azt látva már elégedetten csettinthettünk, az viszont tudva levő volt, hogy a Végtelen háborúban tovább emelik a tétet. A Russo fivérek azt ígértek, hogy a 10 év alatt felbukkanó összes, még életében lévő Marvel karakter előkerült, a vállalást pedig pontosan sikerült is teljesíteni.

Persze kétségtelen, hogy egy ilyen vállalkozás esetében is kell valami egyensúlyt alkotni. Kellenek főbb alakok, akik a hátukon viszik a showt, hiszen ha mindenbe belekapunk egy kicsit, akkor cudar lehet a végeredmény. Ezzel pedig Joe és Anthony Russo is pontosan tisztában volt. Az egyensúlyt pedig megtalálták.

Thor a Bosszúállók: Végtelen háborúban
Thor a Bosszúállók: Végtelen háborúban

Az interjúban kifejtették, hogy a főhősnek Thanost tették meg, egy olyan figurát, akinek igazából vajmi kevés előzménye van a Marvel Filmes Univerzumában. Persze, több filmben is jelen volt, láthattuk egy kicsit, felbukkant itt-ott, mégis amolyan jövőbeli fenyegetésként volt jelen, megismerni nem igazán volt lehetőségünk. Ezzel szerettek volna szakítani a testvérek.

Thanos rengeteg játékidőt kap a Végtelen háborúban. Akár azt is mondhatnánk, hogy ez az ő filmje. Úgy gondoljuk, hogy a filmezés során az egyik legfontosabb feladatunk, hogy meglepjük a közönséget. Olyan sztorit akartunk elmondani, amire nem sokan számítanak, és ha a gonosz szemszögéből tálaljuk a kalandot, akkor az ilyen, egyedi és kockázatos. A Marvel-filmek esetében viszont a közönség szereti az innovatív dolgokat, mi pedig ilyet akartunk adni.

Hozzátették azt is, hogy Thanos mellett még Thor lesz az a karakter, aki viszonylag sok játékidőt kap, és érdekes ívet fog befutni a filmben. Ez utóbbi mondjuk talán nem is annyira meglepő, hiszen már a Thor: Ragnarökben is utaltak rá, hogy az istenség komolyan kiveszi a részét a buliból és a Thanos elleni küzdelemből. Tulajdonképpen az első lesz, aki találkozik Thanosszal, ráadásul túl is éli ezt a találkát.

Na, és ugye arról se feledkezzünk meg, hogy Hulk mellett Thor a szuperhősök közül az egyik legerősebb, így nem is kérdés, hogy a Thanos elleni küzdelemben fontos szerepet kell, hogy játsszon.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here