A Russo tesók végeztek a Bosszúállók: Végjáték utómunkálataival

0
58
A Russo tesók végeztek a Bosszúállók: Végjáték utómunkálataival
A Russo tesók végeztek a Bosszúállók: Végjáték utómunkálataival

Anthony és Joe Russo még tavaly beszéltek arról, hogy a tervek szerint 2019 márciusának végére kész lesznek a Bosszúállók: Végjáték vágásával. Mondhatni tévedtek, hiszen a hónap közepe előtt már befejeződtek a munkálatok.

A Bosszúállók: Végjáték forgatásai már hónapokkal, sőt több mint egy évvel ezelőtt véget értek. A filmesek ugyanis a Végtelen háború és a Végjáték felvételeit tulajdonképpen egymás utánban rögzítették.

Sőt, Paul Rudd és Evangeline Lilly helyzete nem volt könnyű, ők ugyanis a Végjáték forgatásával egyszerre a Hangya és Darázs munkálataival is el voltak foglalva. Így viszont időben elkészült minden és apróbb kedvcsinálók már bő félévvel a premier előtt is érkeztek.

A vágószobában és a speciális effektekkel foglalkozó csapat háza táján viszont az elmúlt hónapokban továbbra is nagyüzemben folyt a munka. Nem csoda, hiszen a csapat a világ legdrágább filmjén ügyködött.

Anthony és Joe Russo azonban a napokban jelezték, hogy mindennel végeztek és az utolsó jelenetek is a helyükre kerültek. Mondhatjuk, hogy dobozban a film és a premiert várja!

A film a Marvel Moziverzumának huszonkettedik filmje, ami sokáig úgy tűnt, hogy a harmadik nagy fejezet zárása is lehet. Bár egyre inkább úgy néz ki, hogy a Pókember: Idegenben még a harmadik fázis filmje lesz, és ezt követően jöhet az újabb felvonás, jó eséllyel rengeteg új karakterrel és persze sztorival.

A rendezőpáros sajnos a vágások befejeztével sem igazán akart semmiféle konkrétumot elmondani a filmmel kapcsolatban, csak a már javarészt ismert szinopszissal álltak elő.

A Föld Thanos pusztítása után romokban hever. A Végtelen Kövek ereje eltörölte az univerzum populációjának felét, Thanos pedig a teljhatalmú uralkodóvá kiállította ki magát. A Bosszúállók pedig reményüket vesztették. Thanos viszont továbbra is zsarnokként uralkodna… hacsak meg nem állítják őt. Nincs idő a gyászra, Fekete Özvegy, Thor, Amerika Kapitány és Bruce Banner össze kell, hogy ismét fogjanak és segítségül hívják a még megmaradt szövetségeseket. Együttes erővel, talán valamilyen módon le lehet győzni Thanost és talán vissza lehet hozni azokat, akiket elvesztettek.

A premier április 25-én esedékes!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here