Kacsa a korhatáros Fekete Özvegy film!

0
117
Kacsa a korhatáros Fekete Özvegy film!
Kacsa a korhatáros Fekete Özvegy film!

Egy kicsit hittünk benne, Kevin Feige viszont lehűtötte a kedélyeket és elárulta, hogy sosem volt terv a korhatáros Fekete Özvegy film.

A Bosszúállók: Végjátékkal egy nagy korszak zárulhat le a Marvel Filmes Univerzumában. Az pedig, hogy mit hoz a folytatás egyelőre erősen kérdéses. Nyilván akadnak biztos pontok. Ilyen például a második Pókember film, ami még idén megérkezik. Tuti, hogy elkészülhet A galaxis őrzői harmadik felvonása is. Nem kérdés, hogy Fekete Párduc és Doctor Strange is új filmet kap majd, de jó eséllyel Marvel Kapitány nélkül sem múlik el a következő néhány év. Sőt az Ethernals és az önálló Fekete Özvegy film is szerepel a tervek között. Sok konkrétumot viszont nem árult még el a stúdió.

A Fekete Özvegy filmet viszont biztosnak vehetjük, hiszen a forgatókönyv erősen kész állapotban leledzik és a rendezőt is megtalálták a feladatra. Állítólag a 2020-ban érkező két Marvel film egyikében Scarlett Johansson akciózik majd.

A hírek pedig nem régiben arról szóltak, hogy a Marvel csak enged a csábításnak és egy korhatáros filmet hoznak tető alá. Ám úgy tűnik, hogy ez csak hírverés volt, a stúdiónak még csak ábrándjai sem voltak ezzel kapcsolatban.

Ezt Kevin Feige, a stúdió feje nyilatkozta. Úgy fogalmazott egy interjúban, hogy valaki megírta, hogy a Fekete Özvegy film korhatáros lett, a többi hírportál pedig átvette és futótűzként terjedt el a világon a hír. Mindez pedig úgy, hogy a Marvel részéről tényleg nem volt még csak gondolat sem, hogy bekeményítenek.

Ez talán szomorú, de azért így is kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki az önálló Fekete Özvegy filmből, ami a karakter Vasemberes felbukkanása előtti időkben játszódik majd.

A forgatások a tervek szerint nyáron kezdődtek el, a pontos premierről viszont még nem tudni.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here