Igazi kihívás volt Marvel Kapitányt a Végjátékba beépíteni

0
245
Igazi kihívás volt Marvel Kapitányt a Végjátékba beépíteni
Igazi kihívás volt Marvel Kapitányt a Végjátékba beépíteni

Igazi kihívás volt Marvel Kapitányt a Végjátékba beépíteni. – Ezt a Russo-testvérek nyilatkoztak nem rég egy interjúban.

Az biztos, hogy igazi csúcsélményre számíthatunk április végén, a Bosszúállók: Végjáték kapcsán. Nem hiába, hiszen az eddigi Marvel-filmek csúcspontja lesz ez a film, amely az ígéretek szerint látványos lesz és igazi érzelmi hullámvasútat ígér. Ráadásul jó esély van arra is, hogy habár Thanos-t biztosan sikerül legyőzni és időlegesen visszatérhetnek majd azok a hősök, akiket a csettintés semmissé tett, ám így is számíthatunk komoly veszteségekre.

A készítő Russo-testvérek pedig a siker érdekében minden eddiginél több szuperhőst vonultatnak fel. A direktorok már korábban is beszéltek arról, hogy ez számukra sem volt könnyű feladat, hiszen mindenképpen meg kellett találni az egyensúlyt a karakterek között – a cél pedig nem az volt, hogy mindenki feltűnjön, ha törik, ha szakad, hanem, hogy azok felvonultatott karakterek tényleg fontosak legyenek.

Azt már biztosan tudjuk, hogy Marvel Kapitány is csatlakozik a Bosszúállókhoz. Ráadásul jó eséllyel a Thanos-probléma megoldásában is valószínűleg oroszlán része lesz. A Russo-testvérek pedig a CinemaBlend-nek adott interjúban pont arról beszéltek, hogy milyen nehéz volt beépíteni ezt a hőst a sztoriba.

Mindig nehéz egy emberfeletti képességekkel rendelkező karakterrel bánni. Az emberek könnyebben tudnak az emberibb karakterekkel azonosulni, azokkal, akik könnyebben hibáznak. Ezért is szerettük például annyira Amerika Kapitányt. Szuper ereje van, de mégis korlátozott, az igazi ereje pedig a szívében rejlik – fogalmazott Joe Russo.

Testvére pedig kifejtette, hogy sokat dolgoztak azon, hogy azért Marvel Kapitány gyenge pontját is megtalálják és emberibbé tegyék. Ez azért is volt feladat, mert a Marvel Filmes Univerzumának egyik, ha nem a legerősebb karakteréről van szó. Egy olyan hősről, aki mindig tudja mit tesz és szinte sosem hibázik. Viszont igyekeztek az ő sebezhető pontját is megtalálni.

Brie Larson karaktere persze nem a Bosszúállók: Végjátékban tűnik fel először. Márciusban a Marvel Kapitány önálló filmben találkozhattunk vele. A sztori a ’90-es években játszódik majd, ráadásul valószínűleg igyekszik majd választ adni a Kapitány eredettörténetén túl arra is, hogy az elmúlt évtizedben hol volt. Hiszen a Bosszúállóknak azért nem csak Thanos okozott fejtörést, Marvel Kapitány pedig eddig nem igazán hallatott magáról.

Na, de majd április 25-én! A segítségére pedig biztos, hogy szükség is lesz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here