A Hang nélkül 2. részében többet megtudhatunk a szörnyekről

0
59
A Hang nélkül 2. részében többet megtudhatunk a szörnyekről
A Hang nélkül 2. részében többet megtudhatunk a szörnyekről

2020 márciusában érkezik a Hang nélkül 2. része, amely úgy tűnik, hogy sokkal több mindent elárul majd a rémisztő szörnyek eredetéről.

A Hang nélkül szinte kétségtelen, hogy a 2017-es év legnagyobb horrorsikere volt. A rajongók imádták, másrészt a jegypénztáraknál is egészen kellemes teljesítményt nyújtott a stúdió szemszögéből.

Nem is igazán volt kérdés, hogy elkészülhet a folytatás. Na, mondjuk a rendező, író és főszereplő John Krasinski egy picit kérette magát, hiszen több olyan interjút is adott, amelyben úgy fogalmazott, hogy lezártnak tekinti a sztorit és nem feltétlen gondolja, hogy folytatni kellene.

Aztán pár hónappal később már úgy fogalmazott, hogy van ötlete a folytatásra, majd a stúdió bejelentette, hogy a forgatókönyvet is Krasinski készíti és a rendezést is ő vezényelheti. A főszerep ez alkalommal kimarad, hiszen tudjuk jól, hogy az ő karaktere nem élte túl a kalandot.

Az Abbott családban életben maradt tagjaira viszont számíthatunk, így aztán Emily Blunt is látható lesz a második részben. Ez viszont nem minden: Brian Tyree Henry, aki szintén csatlakozott a stábhoz egy interjúban elárulta, hogy a folytatás többet foglalkozik a szörnyek eredetével.

Az első filmben erről csak ugyan nem sok derült ki. Csupán annyi, hogy a Földre érkeztek és szuperhallásuk van, így azok, akik nem csendben élnek, biztosan meghalnak. Henry szerint viszont az emberek kíváncsiak a részletekre, ezen a téren pedig válaszokat is fogunk kapni. Ráadásul nem csak az Abbott család, hanem más túlélők is szerepet kapnak, ami egy kicsit ki is terjeszti a korábban megismert világot.

Brian Tyree Henry mellett egyébként Cillian Murphy is szerepet kapott az új filmben, amelynek a forgatásai, ha minden igaz már el is kezdődtek. A premier 2020. március 20-án esedékes.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here